Mint ahogy nemrég írtam is, Phuket nem teljesen nyerte el a tetszésem, amiért kaptam hideget és meleget is, így úgy döntöttem tovább utazok és keresek barátságosabb szigeteket. Ezért mentem Koh Samuira, amely egy kisebb sziget a Thai öbölben. Az egész úgy alakult, hogy éppen a hostel lobbijában dolgoztam, mikor hallottam, hogy Obi, egy srác Dubaiból éppen utazást foglal Koh Samuira. Nekem már addigra csak a következő helyszín kellett, hogy hova menjek innen, így rá 30 percre én is lefoglaltam egy utazást másnapra. A buszút kellemesen telt, egy csapat ausztrál sráccal utaztam együtt, akikre minden ausztrál sztereotípia ráillett, így igazán gyorsan elrepült az az 5 és fél óra.
Mielőtt hajóra szálltunk volna, persze megtalált pár szervező, hogy mi lenne, ha még itt foglalnék taxit, mert ott nagyon sok a taxis lehúzás. Itt elhangzott a szokásos: “I will give you a very good price” - mondat, amiből persze tudtam, hogy csak mosolyognom kell és azt mondani, hogy nyugi megoldom a szigeten. Így 800 bahtos “igen jó ár” helyett 100 bahtba került a kikötőből a szállásra jutni.
Az új szállásomon az eddigi legkedvesebb személyzettel találkozhattam, akik egy csomó közösségi dolgot is szerveznek, így az első perctől úgy éreztem magam mint egy osztálykiránduláson. Az egész hely nagyon barátságos volt, első este el is mentem a csapattal vacsorázni majd utána egy thaibox mecset megnézni. Azt biztos megtudtam, hogy itt nem érdemes kötekedni, mert ezek a srácok ha vékonynak is néznek ki, valószínű egy rúgással kivégeznének.
Másnap Obival megbeszéltük, hogy kibérelünk egy robogót és körbejárjuk a szigetet. Mivel itt a szigeten lényegesen kisebb a forgalom, tökéletes terep volt, hogy kipróbáljam mennyire kaotikus ez az egész belülről. Az eredmény nagyon meglepett. Amit kívülről egy átláthatatlan káosznak láttam, belülről teljesen biztonságos volt. Az autósok figyelnek a robogósokra, és mivel az átlagsebesség nagyjából 40 km/óra a városokban, így egy gázfröccsel is fel lehet venni a forgalom ütemét. Az újabb felkészületlenségi hiba, hogy abból, hogy hét ágra sütött a nap arra a következtetésre jutottam, hogy ez így is marad. Sajnos ennek az ellenkezője történt, és pont félúton, amikor a lehető legmesszebb jártunk a szállástól, elkapott minket az eső és az utolsó 40-50 percet szakadó esőben kellett megtennünk.
Estére volt egy vacsora meghívásunk Obi egyik barátjától, Zafartól. Ez a vacsora nagyon jól telt, és szerintem a legfinomabbat itt ettem, mióta Thaiföldön vagyok. Zafar pakisztáni származású és mivel ramadán van jelenleg, így ő nem eszik napkeltétől napnyugtáig. Vacsora közben egy nagyon érdekes beszélgetés zajlott le köztünk. Mivel mi a nyugati világból jövünk, így számunkra természetes, hogy amit Putyin csinál az teljesen elitélendő és amit az USA az pedig elfogadható és így tovább. Mindezt egy másik szemszögből szemlélve az ember mást lát, és ez hasonló lehet ahhoz, hogy minden ország kicsit más történelmet tanít. Mindenesetre az ilyen beszélgetések és élmények azok, amiért úgy érzem érdemes volt útra kelnem, hiszen ezek amik többé tesznek, nem pedig a szép képek.
Ha már a kulturális különbségekről írok, akkor érdemes megjegyezni, hogy mennyivel előrébb jár Thaiföld nálunk szolidaritásban. Gondolok itt arra, hogy a melegek és a ladyboyok teljesen elfogadottak és bár otthon sokat viccelődtünk ezen, eddig akárhányszor beszélgettem ladyboyokkal, az első pár mondatban a tudtomra adta, hogy ő azért nem lányként született, ha esetleg ezzel lenne valami problémám. Nagyot ment most ez a szivárványos profilkép a facebookon, és ahogy látom otthon pár politikusnak sikerült lecserélnie a profilképét, egy magyar zászlósra, amit nem igazán tudok hova tenni. Ez azt jelenit, hogy vannak akik támogatják a melegházasságot és vannak akik magyarok? Miért nem lehetek mindkettő? Miért kellene elítélnem valakit azért, mert ő férfiként a férfiak iránt érez vonzalmat. Nem vagyok meleg, de egyszerűen nem tudom megérteni és elfogadni, hogy valakit tényleg ez zavar, hiszen senki senkinek nem árt ezzel. Nincs két hete, hogy utazok és mégis azt érzem teljesen máshogy gondolkozok már.
Ahogy megismerek embereket alapvetően két reakcióval szembesülök: “Te vagy az első magyar akit megismerek”, “Éhes vagy?”, amivel nincsen semmi gond, az elsőhöz már kezdek hozzászokni, a másodikra pedig lehet frappánsan válaszolni egy poénnal Törökországról. Mindenesetre érdekes, hogy mennyivel kevesebbet utazunk, mint a kanadaiak például. Összesen 35 millió emberről beszélünk, tehát 3 és félszer annyian vannak mint mi, mégis itt legalább 40-50 kanadaival találkoztam már.
El akartam menni, Thaiföld legnagyobb havi rendszerességgel szervezett bulijára, a full moon partyra. Három nap után úgy döntöttem, hogy talán mégsem a legjobb Koh Samuiról megyek az utolsó komppal és jövök az elsővel, így erre az időszakra átköltöztem Koh Phanganra. Ez a sziget is gyönyörű, és a korábbiakból tanulva egy csendesebb környéken választottam szállást itt is, mint Samuin. Végre van stabil internet kapcsolat, ami már nagyon kellett, mert ténylegesen hiányzott a munka, ma például felkeltem, megírom ezt a bejegyzést aztán dolgozok egész nap. Este pedig kezdetét veszi a Full Moon Party.
