Eljött sajnos amitől annyira tartottam, egy hetem maradt hátra. Ezt az egy hetet már nem túl sok utazgatással töltöttem, inkább csak pihentem és próbáltam szépen lezárni ezt a kalandot.
Chiang Raiba nem jutottam el, viszont az utazási irodában volt egy érdekes poszter miszerint valaki Muay Thai edzést tart. Kapva a lehetőségen be is jelentkeztem, hogy a következő napokat azzal töltsem, hogy legközelebb ne felkészületlenül érjen egy a korábbiakban leírtakhoz hasonló szituáció. Ez a sport elég kemény, és úgy gondolom mindenképp jó tapasztalat, ha az ember kicsit ért ahhoz, hogy tudja megvédeni magát. Nyilván ez a pár nem semmire nem volt elég, de mégis úgy érzem betekintést nyertem egy másik sportba.
Az edzésen kívül megnéztem egy csomó templomot, amikről pontosan az a véleményem mint, amikor otthon megyek el egy templomba vagy várba. Elfogadom, hogy ez valakinek érdekes, de számomra mind ugyan olyan. Ugyancsak hasonló a piacozás, amit már igazából Bangkokba érkezve se nagyon éltem, de mostanra beigazolódott a sejtésem, hogy nagyobb piac nem jelent nagyobb kínálatot, csak több árust.
Ami még egy kellemes élmény volt az utolsó napokban, hogy találtam egy éttermet, ami annyira kicsi volt, hogy lényegében egy nagymama korú hölgy egyedül vitte, mint szakács és üzletvezető egy személyben. Sajnos nem beszélt angolul, ami miatt az első rendelésem olyan 20 percet vett igénybe, amíg kézzel lábbal elmutogattam, hogy fokhagymás csirkét szeretnék. Persze ezek után világi cimborákká váltunk, hiszen annyira jól főzött, hogy minden nap ott ebédeltem. Azt is megjegyezte, hogy kettő adagot kértem, így a 3. naptól kezdve mikor megérkeztem csak köszönt és kicsit később két adag étellel tért vissza. Az utolsó nap előre lefordítottam neki a “Megtanítasz főzni?” kérdést, ő pedig úgy örült ennek, mintha valaki megörökölné tőle a bizniszt és kaptam egy igazi thai főzőleckét. A piacon ezért fizetni szoktak, ami valószínűleg egy fokkal komplexebb, de én mindenesetre élveztem ahogy a mama kacagott azon, ahogy a fokhagymát próbáltam felvágni, de valószínűleg az ujjaimra veszélyesebb voltam.
A hostelben így összesen majd két hetet töltöttem, amit cseppet sem bánok, hiszen az eddigi leginkább kellemes környezetben tölthettem ezt. Itt esténként igazán érdekes beszélgetéseknek lehettem részese. Volt, hogy megpróbált egy vegán srác meggyőzni, hogy álljak le a hús fogyasztással. Voltak megfontolandó érvei, de összességében teljesen esélytelen volt, hiszen én már egy hónapja csak húslevessel, pörkölttel és halászlével álmodok. Órákon át vitatkoztunk, szóval nem mennék bele a részletekbe, főleg azért sem mert senkit nem szeretnék megbántani. Mindenesetre ha hazamegyek, egy kiadós evéssel fogom kezdeni és az nem spárgakrémleves lesz.
Amikor azt hittem, már ennyi volt, az utolsó napomat pihenéssel fogom tölteni, akkor megtörtént az amire szerintem senki nem számított. Megismertem egy magyarul folyékonyan beszélő Thai lányt. El is mentünk este kajálni és iszogatni, ami során rengeteg újdonságot megtudtam a thai kultúráról, amit mint turista egyszerűen nem láttam. Kiderült, hogy a lány 16 évesen egy évig Kaposváron tanult cserediákként, Kaposvár pedig, mint ahogy nagyjából minden kisváros Magyarországon, nem az angolul beszélők magas arányáról ismert. Mindenesetre elég kemény, hogy valaki így megtanult egy év alatt, és meg is őrizte ezt a tudást 9 évig. Nem sok magyarul beszélő nem magyarral találkoztam eddig életemben az is biztos. Az este után még a szálláson dumáltunk a többi utazóval, amikor az egyik helyi felvetette, hogy itt van egy elég kis kajálda 5 perc sétára tőlünk, ami éjfélkor nyit és reggel 8-kor zár. Ez már magában elég érdekes volt, hogy útra keljünk és még hajnal 3-kor megnézzük az éttermek Coronitáját. Annyira lokál volt, hogy igazából le se szartak minket először és mivel minden csak thaiul volt kiírva, így a helyi ismerősök nélkül nem sikerült volna rendelnünk. Ettünk disznóagyat meg tudom is én mit, hiszen minden elképesztően csípős volt az európai ételekhez szokott ízlelőbimbóimnak, így jobban lefoglalt, hogy jeges vízzel hűtsem a számat, mint hogy ezt az egyedülálló gasztronómiai felhozatalt élvezzem.
Ezzel úgy érzem kellőképp fejeztem be a kis utazásom, ezt a bejegyzést pedig már a Bangkoki reptérről írom, úgy hogy bő 7 óra múlva utazok Dubai érintésével Budapestre.
Rengeteget fejlődtem köszönhetően, hogy egyedül voltam, és számtalan érdekes embert ismertem meg, érdekes beszélgetésekben volt részem. Az utazás során egyszer volt, hogy magamtól eléggé beszívtam volna, amikor elfogyott a készpénzem és a környék ATM-jei épp nem működtek, így egy amerikai srác adott kölcsön amíg találtam egy használható ATM-et. Ezt leszámítva azt kell, hogy mondjam Thaiföldön egyedül utazni egyszerű. Olyannyira egyszerű, hogy őszintén ajánlanám mindenkinek, ha teheti próbálja ki, életre szóló élményekben lesz része.
Elgondolkoztató látni, hogy itt emberek milyen körülmények között élnek, és hogy mennyire nem anyagi helyzet kérdése a boldogság. Otthon divatos panaszkodni, hogy mi milyen szarul élünk, de azt kell, hogy mondjam azért még mindig a világ szerencsésebbik felébe születtünk. Volt, hogy azt éreztem inkább hazamennék most azonnal, de a legtöbbször úgy éreztem, hogy Thaiföld megvolt, itt az ideje továbbállni Indonéziába, vagy a Fülöp szigetekre. Ez a terv viszont még várat magára, de az biztos, hogy aki egyszer kipróbálja ezt a fajta életmódot, az nehezen tér vissza a napi rutinba. Biztos vagyok benne, hogy amint sikerült befejeznem az egyetemet, egy nagyobb és változatosabb utazásba kell kezdenem, hiszen még annyi hely van, amit nem láttam, viszont az időnk véges.
Nem akarok ilyen Coelhói idézetekkel dobálózni így csak annyit írnék, hogy eddig összesen 12 000 alkalommal nyitottátok meg a bejegyzéseimet, ami tök jól esik, és otthon a Szigeten nagyon szívesen megiszok egy sört bárkivel, csak jelentkezni kell. :) Szóval Augusztus 10.-étől még bulizok egyet otthon, utána pedig minden visszatér a rendes kerékvágásba. Több poszt nem lesz, amíg újra útra nem kelek, de ezt itt hagyom, hátha valaki másnak még jól jön.
Köszönöm, hogy olvastad az írásaimat!
Máté
